Method horgászat az Ezersziget horgásztavon
- Peszeki Péter
- Aug 6, 2017
- 4 min read
Nyár van, mégis 17 fokot mutatott reggel a hőmérő. Egy erős hidegfront söpört végig az egész országon és társult hozzá jókora szél is. Alapvetően rakós botos horgászatot terveztünk Olesnyovics Tamás barátommal, de a szél lehetetlenné tette az egészet. Hajnal 4:45-kor megbeszéltük, hogy inkább rakjuk át másik időpontra ezt a horgászatot. Engem viszont mindenféleképpen hajtott a vágy, így nézegettem a közelbe lévő tavakat és megtaláltam az Ezersziget horgásztavat.
Nagyon sok jót hallottam a közelmúltban róla, ezért hezitálás nélkül gyorsan kocsiba ugrottam. Megmondom, őszintén kellet a GPS. Nagyon kis eldugott helyeket kocsikáztam be és a párás, nyirkos időben gyönyörű volt a táj is. Kicsivel 6 óra után már meg is érkeztem a tóra. Első benyomásom az volt, hogy igényes. Nos, ez a szó kísérte végig az egész horgászatomat. Hogy miben is nyilvánult ez meg? Szinte mindenben! Kezdjük azzal, hogy kiszálltam a kocsiból és szinte egyből hangosan és mosolygósan köszöntek (már jó kedvel indult a reggelem). Majd elindultam kiváltani a napijegyet. Ha ismeretlen tavon horgászom mindig kikérem a halőr, tótulaj véleményét. Most is így történt. Korrekten elmondott szinte mindent a tóról. Hol, milyen a terep, mikor, mit fogtak és mivel fogták azt. A szabályokat elmondta a horgászat előtt és felhívta a figyelmem, hogy fog jönni, ellenőrizni és majd ki kell vennem a szereléket megmutatni neki (teljesen korrekt módja szerintem annak, hogy ténylegesen betartsák a szabályokat). 12-es helyet ajánlotta a tógazda, így arrafelé vettem az irányt. Csurig megpakoltam a kiskocsim és nekiindultam a nem túl hosszú útnak. Gyors kipakolás és indulhat a horgászat.

Indulhat a peca
Már előre bekevertem a mai napra szánt kaját, amit indulás előtt le is rostáltam. Kétféle volt. Az egyik Snatch-t, amit a horgászat előtt dúsítottam egy kis 2mm Amino-Halibut pellettel. A másik pedig tisztán 2 mm Amino-Halibut pellet.

Prémium minőség meghozta az eredményt is
Haltartó helyekben gazdag volt az előttem terülő rész. Ezért a legegyszerűbb helyet gondoltam ki, ami velem szembe volt egy kis sziget. Pár dobás után kiakasztottam a klipszet kb 5-6 centire a szigettől, ami mellet egy kiszáradt bokor volta vízben. Közben megérkezett a szerelék ellenőrzés is és miután megtörtént a tógazda felhívta a figyelmem, hogy valamiért itt jobban mennek a halak, mint más tavakban (gondoltam magamba, hogy minden tógazda ugyan ezt mondja). Második dobásra megérkezett az első hal, ami egy amur volt. 15 percet játszott el velem és igazi torpedóként küzdött.

Lehűlés ellenére egy izmos torpedó
Utána nem sokkal követte egy 8kg-os ponty. Beigazolódott az, hogy itt valamiért tényleg nagyon mennek a halak. Akasztás után feljött a vízfelszínre és, ami a csövön kifért elindult jobbra. A klipszből kiakadt a zsinór és lehúzott vagy 15-20 métert. Bő 20 perc után adta meg magát.

Küzdöttünk egy jót, meseszép színezete volt
Jó pár dobás után vettem észre azt, hogy néha egy kicsit visszaenged a zsinór. Arra jöttem rá, hogy mivel közel dobok a szigethez ezért pont azon a kis lejtőn van a kosaram, ami a sziget lába. A 15 grammos method kosár pedig könnyedén lecsúszik rajta, ezért vissza kellet vennem 15-20cm a klipszből, hogy pont a lejtő aljára essen a kosaram. Ezt meg is hálálták a halak, mert sorba jöttek a kapások.

Hibátlan szépség
Sajnos 15 méteren nagyon nehéz gyorsan kiakasztani a klipszet, ha a hal húzza és emiatt sok halam el is ment. 12 óra körül nagyon megálltak a halak ekkor kicsit körbe pásztáztam a környező szigeteket, de eredménytelenül. Visszatértem a már etetett helyre és folytatódtak a kapások. Nagyon tetszett, hogy most nem az 1-2kg átlag pontyok voltak, hanem az 5kg felettiek.

Óriási farokuszonyaival kifárasztott
14 óra fele egy ejtős kapással jelentkezett egy szép 12 plusszos ponty. 30 perc fárasztás után kiakadt a szájából a horog és ezzel ő nyert ma. Felváltva próbálgattam az etetőanyagokat és a csalikat is. Etetőanyagba nem találtam most nagy különbséget, hogy melyik lenne jobb, viszont csaliba igen. Pár darabot tudtam fogni a Boss-szal viszont a halak zöme a tesztelés alatt álló Feedermania Wafterekre jöttek. 5-6 horgászat van a dobozba és már csak párszem van benne. Egyszóval nagyon fogós.

Jövőre a kedves olvasó is kezében foghatja a csalikat
A 15. hal, amivel zártam is a mai napot nagyon megviccelt.

Mai napra ennyi jutott, de fantasztikus volt minden fárasztás
Olyan erővel indult meg, hogy fel kellet állnom a ládáról és elsétálnom 15 métert, mert átment a sziget másik oldalára. Olyan erő volt a halban, hogy amikor először megláttam nem hittem el, hogy tényleg ez a hal volt az. Nem volt nagy, mert alig érte el a 3kg, de még is hatalmasat küzdött.

Szép egészséges tükrös
16 órakor már pakoltam és kezdtem búcsúzni a víztől. Egy maradandó élmény marad az egésznap. A halak erőtől duzzadnak, a tó szakértelemmel van kezelve, mesébe illő maga a tó elrendezése és bődületesen sok hal van benne.

Megdolgoztatták a Serie Walter SuperNova Feeder botot is
Egész nap ugráltak a halak, mentek a fürdések. Ezalatt a nap alatt egy igazi angol vízen éreztem magam és mintha egy videóba csöppentem volna. Nem beszélve arról, hogy egy völgybe van, amit hegyek vesznek körbe, így alig-alig fújt a szél.
A tó értékelése nálam 10/11 és egyben átvette a „numberone” címet is. Köszönöm az élményt a tógazdáknak !
Írta: Peszeki Péter
Közzétette: Palócz Richárd
Comments